14.rész ~ Szállás

Sziasztok Manók! Köszönöm a komikat és megkérném az új olvasóimat, hogy iratkozzanak fel. Ha engedi (nekem nem) ha nektek se, akkor kövessetek bloglovin'on. A szavazat nagyon meglepett. Nem gondoltam volna, hogy Bent is ennyire szeretitek :) Ja és légyszi írjatok oldalt a chatbe ^^  Ez a rész nagyon hosszú lett volna ezért lerövidítettem mert nem akartam, hogy a 15.rész olyan rövid legyen. Szavazzatok, komizzatok és írjatok a chatbe :) Jó olvasást! 

Mintha üldöztek volna minket, kirohantunk a házból. Mrs.Miller és Adam még bement a szükséges dolgokért amit tényleg nem hagyhattunk itt. Annyira megijedtem, hogy gondolkodni se tudtam. Mi lesz így velünk? Hova megyünk? 

- Jól van gyerekek! Ne pánikoljatok!! - szaladt ki Mrs.Miller nyomában Adammel. 

- Ne pánikoljunk?? - ordított Daisy. - Leégett a fa ház! Szakad az eső, baszott nagy vihar van! Nincs jármű amivel elmehetnénk és nincs is hova mennünk!!! - kiabált magából kikelve. Erre Nate odament és szorosan megölelte a húgát, aki teljesen felháborodott. Pocsék idő volt, a ház a szemünk előtt égett le a cuccainkkal és azt sem tudtuk hová menjünk. A ruháink szét áztak, fáztunk. 

- Ezen az úton elindulunk! - mutatott jobbra Adam. 

- És nem kéne tűzoltókat hívni vagy ilyesmi? - kérdezte Ben felháborodva. 

- A ház az enyém volt. Amúgy is mindjárt leég, az eső pedig eloltja a tüzet. Az a lényeg, hogy meleg helyre kerüljetek. Ide majd holnap kihívom a tűzoltókat. - mondta Mrs.Miller, de a szél felerősödött így alig értetem amit mondott. 

- Nagyon fázok. - motyogtam csak úgy magamnak. Meglepetésemre pár másodperc múlva valaki oldalról átölelt. Niall volt az. Közelségére csak sóhajtottam egyet és hagytam, hogy magához húzzon. Sőt, vissza is öleltem. Vizes, szőke tincseit fújta a szél, bőre vizes volt, ő is vacogott. 

- Sajnálom, hogy nem voltam melletted amikor ez az egész történt! - mondta a fülembe hangosan. Érthető volt, hogy Niall a konyhába húzta meg magát. Aztán eszembe jutott Ben. Ő állt elém és védett meg amikor a fa szétrombolta a fa házat. 

- Mindjárt jövök! - mondtam Niallnek, aki lazán elengedett. A sötétben próbáltam kivenni Ben alakját. Azonnal megtaláltam amikor egy magasabb illető beletúrt vizes hajába. Háttal állt nekem, pár méterre tőlem. Az eső miatt, ruhája rátapadt, ezzel is bizonyítva férfias alakját. Miután kicsorgattam a nyálam odamentem hozzá. Megkocogtattam a vállát mire ő megfordult. Arca fáradtnak tűnt, mégis amikor a sötétbe kivette, hogy én vagyok, valamivel vidámabbnak tűnt. - Köszönöm. - mondtam hálásan. Nem szólt semmit csak lehajolt hozzám, hogy jobban halljon. - Köszönöm! - ismételtem meg magam. 

- Semmiség! - legyintett mosolyogva majd magához húzott és megölelt. A szívem hevesebben vert, ahogy mellkasunk összeért. Állát a fejemen támasztotta miközben párszor megsimogatta a hátam. Kezeim derekára fontam. Egész meghitt pillanat volt, amíg eszembe nem jutott Niall. Leengedtem a kezeim, így jelezve Bennek, hogy megszakítom az ölelésünk. Kicsit szomorkás fejre váltott amikor eltávolodtam tőle. Erre csak játékosan megborzoltam a haját amire felnevetett én pedig visszamentem Niall-höz. 

- Gyerekek indulunk! - intett Adam. Visszamentem Niall mellé, aki egy mosoly kíséretében megfogta a kezem. Annyira örültem, hogy belementem ebbe a legjobb barátságba még akkor is ha többet érzek. Így legalább közelebb tudhatom magamhoz. Azért bánom, hogy nem úgy értelmezte az őszinteségi rohamom, ahogy gondoltam, de ez már nem számít. Szakadó esőbe indultunk el valamerre. Adam ment elől, középen mi, gyerekek, hátul pedig Mrs.Miller. Mindenki álmos volt és eláztunk. Nem valami kellemes viharban. Nagyon fáztam. Eszembe jutottak anyáék, akik úgy látszik még nem tudnak semmiről. Mondjuk Mrs.Miller azt mondta szólt a szülőknek, ha ez így lett volna anyáék már zaklatnának. 

- Jade ne bambulj! Tartanunk kell a tempót Adammel! - rázott meg Niall majd húzni kezdett, hogy felzárkózzunk. 

 Este a sötétben, viharban egy rakás gyerek valamilyen ösvényen megy valamerre. Szuper. Hirtelen dörgött egy nagyot mire én megmarkoltam Niall pólóját. Szegény csurom vizes volt, testére tapadt a ruhája, ahogy a többieknek is. Nem reagált semmit csak még jobban magához ölelt. Nagyon régóta sétáltunk, már elhagytuk az erdőt, valamilyen úton sétáltunk. Féltem, fáztam és haza akartam menni. Az idő érzékem teljesen elvesztettem, pedig megnézhettem volna a telefonom, de ahhoz is nyúzott voltam. Nem tudtam mióta sétáltunk. 

~ 1 óra múlva ~

- Úr isten az egy buszmegálló?? - kiáltott fel Lin mire mindenki forgolódni kezdett. Ilyen időben egy buszmegálló fantasztikus hely. Pár perc múlva én is megláttam a viharban. Erős menedéknek bizonyult mert nem fából készült, teteje is volt. 

- Igen, az!!! - kiabáltam én is és gondolkodás nélkül szaladni kezdtem. A többiek is követtek. Olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam, de rájöttem, hogy így csak elesek ezért lassítottam. Amint beértem a buszmegállóba leroskadtam a fából készült padra. Már vizes volt, de az én ruhám is így nem számított. Mindenki beért és próbáltunk úgy elhelyezkedni, hogy mindenki beférjen. Egymás ölébe ültünk, és néha váltottuk egymást, hogy mindenki pihenhessen egy kicsit. 

- Most hova megyünk? - kérdezte Cody. 

- Ha itt már van egy buszmegálló nem lehetünk messze a várostól. Mullingarben vannak motelek, itt a város szélébe. Jó lenne bejutni egybe. Ha holnap is ilyen idő lesz átmegyünk egy normális hotelba. - ismertette velünk a tervét Mrs.Miller. Lin ölébe fagyoskodtam és próbáltam terelni a gondolataim. Sajnos nem sikerült. Örültem, hogy van valami a fejünk fölött. Ide is beesett az eső, de nem annyira. Még mindig dörgött és villámlott. Számomra már lehetetlennek tűnt, hogy nem betegszünk meg. Ahogy körbenéztem a társaságon, elkapott a sírhatnék. Mindenki álmosnak és meggyötörtnek tűnt. Szerintem anno senki nem volt még ilyen helyzetben. Leégett a ház, ahol meghúztuk volna magunkat, minden cuccunk kárba veszett. Jobb esetbe mindenkinél ott volt a telefonja, ami már lehet elromlott mert elázott. Ennél rosszabb már nem is lehet. - Gyerekek tovább kell mennünk! Elhiszem, hogy álmosak vagytok, de keresnünk kell egy motelt. - hívott minket Mrs.Miller. Komótosan mindenki megmozdult és elindultunk az esős úton. Ahogy a távolba néztem nem láttam mást csak a végtelennek tűnő utat, amin mentünk. Reménytelennek gondoltam, hogy még ma eljutunk bármilyen motelba. Próbáltam pozitívan gondolkodni, de ilyen helyzetbe lehetetlen. Elővettem a telefonom, ami már elázott, de még működött. Még csak 17:53 volt. Először nem is értettem mibe fáradtunk el, aztán rájöttem, hogy eléggé beszívtuk azzal, hogy leégett a fa ház. Haza akartam menni. Azt se tudjuk meddig marad ez a szar idő. Niall nagyon szerencsés. Simán hazamehet, én meg a többiek lehet itt ragadunk. Ha nem járnak a hajók nagyon beszívtuk.
- Min gondolkozol? - lépett mellém Niall. Kicsit megráztam a fejem majd ránéztem. Szőke haja kicsit a szemébe lógott. Nem bírtam ki, hogy ne tűrjem el. Meg is tettem. Ő csak mosolyogva nézte amit csinálok. Egy élmény volt a hajába túrni, de komolyan. Miután eltűrtem loboncát, megláttam gyönyörű szemeit. A pillangóim csapkodtak és, ahogy az arcomat fürkészte éreztem, hogy elvörösödöm. Elvettem a kezem mire ő az arcomhoz nyúlt. Eltűrte egy hosszabb tincsem majd leeresztette a kezét.
- Csak arra gondoltam milyen szerencsés vagy. - mondtam halkan.
- Miért? - húzta össze a szemöldökét.
- Mindjárt Mullingarbe vagyunk. Te pedig itt laksz. - magyaráztam neki.
- Ez igaz. De addig nem megyek haza amíg ti itt vagytok. - mosolygott. Hogy lehet ennyire rendes? Simán leléphetne, de nem teszi. Nem érdekelt, hogy szakad az eső, nem érdekelt, hogy megfagyok. Hozzá akartam bújni. Szorosan megölelni. Magamban már rávettem magam, hogy megölelem.
- Mindjárt ott vagyunk! - kiabált a sor elejéről Adam mire örömünkbe mindenki sikongatni kezdett. Az út kezdett szélesedni, láttam a lámpákat, az alacsonyabb kertes házakat, néhány kocsi járkált az utakon. Nagyon megkönnyebbültem. Szinte mindenki gyorsított a tempón. Percek múlva meg megláttuk a táblát: "Üdvözöljük Mullingar-ben!", ami elég réginek tűnt.
- A város melyik részében vagyunk? - kérdeztem Niall-től.
- Teljesen a végében. Itt nagyon kevesen laknak, nyugis hely. - mondta mosolyogva.
- És te hol laksz? - kérdeztem félve ezt a titkos információt.
- Messze innen. - mondta tömören. Valahogy éreztem, hogy nem akarja elmondani. Nem szóltam semmit csak magam elé meredtem. Hogy is képzeltem, hogy megbizík bennem. A cipőm orrát bámultam amikor nekimentem az előttem állónak.
- Bocsi. - motyogtam.
- Semmi baj. - mosolygott rám Ben.
- Itt vagyunk! - sóhajtott Mrs.Miller. Mind a kis motel felé fordultunk. 4 emeletes volt, több ablakkal erkélyek nélkül. A fal ha jól látom sárga és a nevét nem tudtam elolvasni mert nagyon furcsa betűkkel írták. Egy hosszabb lépcső vezetett a bejárati ajtóig. - Menjünk be! - intett.
- Várjunk! - torpant meg Ben a bejárat felé mire mindenki ránézett. - Nate hol van? - kérdezte. Ijedten forgolódni kezdtünk, de nem láttuk sehol.
- Te jó Isten. - csapott a homlokára Lin.
- Robinson ne szórakozz! Gyere elő! - kiabált Mrs.Miller, de nem történt semmi.
- Nem hinném, hogy ilyen helyzetben ezzel viccelődne! - adtam hangot a gondolataimnak.
- Akkor hol az ördögbe van? - kérdezte mérgesen Mrs.Miller.
- Megyek megkeresem! - mondta Ben azonnal.
- Turner el ne menj! - szólt a tábor vezető. Mrs.Miller elkezdett minket bezavarni a motelba, de többen nem akartak bemenni Nate hiánya miatt. Ben, Matt, Lin és én kint vártunk. Nagyon bírom ezt a szerencsétlen és aggódok érte.
- Bocs a késésért! - jött felénk Nate röhögve. Nem volt semmi baja, sőt egész vidám volt. Azonnal megöleltük egymást. Néha úgy érzem mintha a tesóim lennének.